Meleg Kultúra

Tudom, hogy ez egy nagyon sznob dolog, hogy Pedro Almodóvar az egyik kedvenc rendezőm, de annyit azért hadd mondjak el a mentségemre, hogy az ő filmjei állnak hozzám általában a legközelebb, és a kedvenceket többször is megnézem, arról nem is beszélve, hogy szeretem őket DVD formátumban a polcomon látni.

'A Vágy Törvényének' középpontjában Pablo áll, egy sikeres író, akinek a szívét elhódítja Antonio (Antonia Banderas). Ez a szerelem először idilli - látjuk, ahogy a gyakorlatias Antonio nem csak kicseréli a kiégett égőket, de Pablo életét is rendbe teszi im Allgemainen. Aztán kiderül, hogy ez a csodafiú mégsem olyan csodás, ugyanis a csillogó külső mögött egy sötét személyiség lakozik.

Nem akarok sokat elárulni a történetről, elég annyit tudni, hogy ez egy meleg krimi. Megvan benne szinte minden, ami egy jó Almodóvar filmhez kell: van benne ugye meleg, leszbikus, transzvesztita, író, színésznő, amit akarsz. Apácára nem emlékszem, pedig az is szokott lenni... A történetvezetés magával ragadó, szépen adagolja a feszültséget, az érzelmet, a képvilágot és a zenét.

A film magyarul is megvásárolható, az árát sajnos nem tudom, de érdemes körülnézni a boltokban vagy a weben.

Augusten Burroughs nagysikerű memóárjából készült film nálunk tudtommal csak DVD-n jelent meg, de ez ne keserítsen el senkit sem. A szereposztás kiváló: Annette Bening és Alec Baldwin alakítja a házaspárt, és többször láthatjuk Gwyneth Paltrowt is.

Miről szól? Az ifjú Augusten egyedüli gyermekként nevelkedik folyton veszekedő szülei mellett, mígnem egy nap az édesszülők elválnak, Augusten-t pedig örökbe fogadja anyja pszichiátere.

A pszichiáter családja nem kicsit pszichotikus, de Augusten itt lassacskán magára talál. Összejön a dilidoki idősebb fogadott fiával, akinek komoly problémái vannak a stressz levezetésével. Aztán itt van a dilidoki kedvencebbik lánya (Gwyneth Paltrow), aki egy igazi kékharisnya; valamint a kisebbik lánya, aki apuci nyomdokaiba kíván lépni, így vígan játszik a sokkolóval.

Hamarosan fény derül anyuci titkos (leszbikus) életére, így bebizonyosodik, hogy az alma ebben az esetben nem esett olyan messze a fájától. Valamint az is kiderül, hogy Augusten is tud írni... (Mondom, a film egy könyvből készült.)

A DVD kábé bárhol beszerezhető, érdemes kutatni utána!

Francois Ozon új filmje szépen illeszkedik egyik korábbi filmje, az „Utolsó napjaim” témekörébe. A „Menedék” is a gyászról szól, de egy kissé másként.

A főszereplő Mousse-t azzal kelti az orvos a kórházi ágyon, hogy a pasija túladagolta magát, míg ő maga 8 hetes terhes. A halott fiú szülei azt akarják, hogy a szintén drogos lány ne tartsa meg a gyereket, de Mousse, bár egyetért, végül mégsem így dönt. A terhesség idejére elvonul egy tengerparti kisvárosba, ahol meglátogatja halott szerelme öccse, Paul. Paul meleg, és sokban hasonlít halott fivérére…

Ennél többet nem mondok, mert nem akarok spoiler lenni. Helyette inkább azt tanácsolom, hogy üljetek be a moziba és nézzétek meg. Nagyon szép film, komoly mondanivalóval és tehetséges színészekkel.

Érdekes témaválasztás volt, de bevallom, nem nagyon kötött le. Körülbelül az utolsó 200 oldalon, vagyis a regény második felében éreztem úgy, hogy érdekel a szereplők sorsa. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy teljesen hidegen hagy az egyházi élet, másrészt pedig annak, hogy a történet az első 100 oldal után erősen megreked.

A főszereplő Georges 14 évesen bekerül egy egyházi fiúiskolába, ahol papok nevelik. Az ő egy évét öleli fel a regény, amely során először ágyszomszédjára vet szemet, majd egy 12 éves alsósra. Georges korához képest egy nagyon értelmes, nemesi származású fiú, és bár egyházi kollégiumba jár, Istenben nem hisz. Persze erről az író Peyrefitte nem tesz említést a regény 438 oldalán, de ezen állításomat sehol se cáfolja meg. Szóval Georges eléggé érdekes figura, de szerintem csak kevés olvasó tud vele azonosulni. Hihetetlenül számító személyiség, hazudik mindenkinek, sokszor olyan jól, hogy maga is elhiszi, amit mond. Még az érzéseit is hideg számításokkal elemzi, és jajj annak, aki az útjába kerül. Az ő mesterkedésének köszönhető, hogy kicsapnak egy fiút és egy papot az iskolából – nem is rossz ahhoz képest, hogy mindössze egy évig követjük nyomon az életét.

De hogy jót is mondjak: amikor elolvastam egy rövid ismertetőt a könyvről, arra gondoltam, hogy a fiúszerelem csak cizelláltan fog megjelenni, amolyan félreérthető barátságként. Korántsem így történt: a szereplők között sokkal több van, mint egyszerű barátság. Szerelmesek egymásba, de szerelmük kiteljesedését az egyházi és kollégiumi törvények tiltják. Ennek ellenére a srácok összejátszanak és kicselezik az éber papokat.

Kicsit olyan volt ez a könyv, mint egy jobb fajta Almodóvar film, csak nem volt benne szinte semmi testiség. Az író Peyrefitte mélyre ásott a fiúk közti szerelem világában, így ezért mindenképpen elismerés jár. Ennek ellenére csak azoknak ajánlom, akik nem riadnak vissza az egyházi/vallási rend hosszadalmas és sokszor feleslegesnek érzett leírásaitól, illetve azoknak, akik kifejezetten olyan könyvet akarnak olvasni a meleg szerelemről, ami nem a féktelen bulizásról és a névtelen szexről szól.

A svéd írónőnek ezen első regénye egy vérbeli krimi, de azt kell mondjam, nem a legjobb, amit valaha olvastam. A történet ott kezdődik, hogy egy milliomos műgyűjtőt otthon az ágyában lefejeznek. A gyilkossággal ifjú szeretőjét gyanúsítják, de mi egy percig se kételkedünk az angyalarcú Daniel ártatlanságában.

Hogy mi a baj a könyvvel? Az írónő a történet főszereplőjének az ambiciózus ügyvédnőt, Ulrikát teszi meg, aki nem csak szuper-okos, de szuper-gyönyörű is. Ulrika karaktere maga a tökéletesség, ami miatt én egy kicsit eltávolodtam tőle. Végig olyan érzésem volt, hogy az írónő Ulrika karakterében éli ki magát, mivel Ulrika pontosan olyan életet él, amit a legtöbb nő irigyel, de nem engedhet meg magának. Sajnos nagyon gyakran a történet helyett inkább a tökéletes ügyvédnőre koncentrálunk, így többször is céltalanul olvastam a regény sorait és lapoztam tovább azzal vigasztalva magam, hogy az egész csak alig 320 oldal. Bizony tipikusan azzal az esettel találtam szemben magam, hogy a történet háttérbe szorult az írónő öncélúsága miatt. Továbbá még azt is el kell mondanom, hogy ha egyszer krimit veszek a kezembe, akkor elvárom, hogy legyen benne feszültség, némi titok, továbbá nyomozás, illetve logika. Valahogy ezek hiányoztak, pedig 320 oldalon –valljuk be- lett volna rá keret.

További problémát jelentett számomra, hogy bár a regény vígan bővelkedik a meleg karakterekben, egyik meleg szereplő sincs normálisan felépítve. Az írónő leginkább sztereotípiákból építkezik és sokszor nem helyénvalók az állításai, így úgy érzem, jogosan kételkedem az írónő ismereteiben a meleg világot illetően. Így összességében azon a véleményen vagyok, hogy bár a regény meleg témát dolgoz fel, mégis sajnos semmi köze a valósághoz.

Mindig nehéz olyan filmről írni, ami önmagában biztos, hogy sosem robbanta kasszát a mozikban és nem is kapna jeles kitüntetéseket a filmes díjkiosztókon, de a maga kategóriájában igencsak jól sikerült darab, és minden pillanatán érződik, hogy csakis a jó szándék és szeretet hozta létre. Pontosan ilyen a ’Holding Trevor’.

Amatőr színészek, amatőr író, alacsony költségvetés, mégis úgy hat mint egy jégkockával megrakott limonádé a nyári melegben a balcsi partján a lángos-bódé mellett ülve. Nem kell a szereplőkre koncentrálni, mert nincs sok belőlük, és engedtessék meg nekem, de a főszereplőt alakító Brent Gorski igencsak jóvágású srác – arról nem is beszélve, hogy ő írta a filmet. Hogy kicsit nevet és elismerést is szerezzünk a filmnek, jó tudni, hogy az egyik főszereplő nem más, mint a ’Shortbus’-ból megismert Jay Brannan.

A történetről: Trevor szerelme drogfüggő, és mivel nem akar leszokni, kihasználja a fiút. Trevor próbál ebből a kapcsolatból kitörni, ebben segítenek neki a barátai. Aztán jön a megváltás egy kedves orvos fiú képében, aki nagyon durván beleszeret Trevorba. De sajna Trevor nem látja az egyértelműt, és a saját maga által horgolt hálóban vergődik.

Olyan a történet, mint a nyíl, amit Robin Hood lőtt ki az íjából: pontos és sallangmentes. A poénok kedvesek de kissé elcsépeltek, a párbeszédek rafináltak és mégis laboráns tisztaságúak. Mégis jó élmény. Hogy is van ez?

John Berendt könyvét nagy lelkesedéssel vettem a kezembe, de csakhamar lekókadt ez a fene nagy jókedv, ugyanis még nem volt egyértelmű, hogy mit akar az író az egészből kihozni. Első nap azt mondtam, hogy szar az egész - másnap már alig bírtam letenni.

A regény Savannahban játszódik valahol az 1980-as években. Idejét tekintve elég tág keretbe illeszkedik, ha jól emlékszem 1981-ben vesszük fel a fonalat, és valamikor 1990-ben intünk búcsút a szereplőknek. John Berendt az utolsó oldalon még hozzáteszi, hogy a szereplők valósak, a regényben megírt események szintúgy.

Tehát Savannah. Ideérkezik egy író New Yorkból és szinte azonnal magával ragadja a város sajátos bája. Azt hinné az ember, hogy ez is csak egy álmos-poros kisváros, de mint a könyv lapjain megtudjuk, ez korántsem igaz. Példának okáért Savannah az alkoholisták egy nagyobb populációjával büszkélkedhet és a lakosok jelentős része még vezetés közben is magával cipel egy vödör Martinit.

Berendt a könyv első részében felvonultat egy fesztiválra való szereplőt. Találunk közöttük ötvenes meleget, akinek az oldalán egy alig húsz éves kockahasú-iszonyat-szexi-úúhh csávó feszít; aztán ott van a kedvencem, a fiatal néger transzvesztita, Chablis; valamint egy showműsornyi további pucckirálynő. Ja, és a transzvesztita Chablis ’fiúkájáról’ sem szabad megfeledkezni, a szőke istenségről. Van egy nem meleg vonatkozású karakter is, egy hajdani szépség-győztes, jelenleg elhízott hisztérika, akinek a szövegelésétől sírva nevettem a villamoson.

Nagy szerencsénk van, hogy az ’Éjfél a jó és a rossz kertjében’ magyarul is olvasható, ráadásul mintha nemrég láttam volna a könyvesboltokban egy újabb kiadásban is. Szóval tessék csak felkerekedni és elolvasni ezt a könyvet. A 450 oldal senkit ne riasszon el, én csak utazáskor olvastam és így is csak egy hétig tartott.

Most vasárnap néztem az m2-n a ’Szappanopera’ című dán filmet, amit még pár éve a moziban akartam nézni, amikor még adta a Cirkó-Gejzír. A moziról lemaradtam, de a tévéről nem. Szerencsére.

Azért mondom, hogy szerencsére, mert a film nagyon tetszett. Kissé idegen volt tőlem elsőre a dán élet és a kevés szereplő, ami kicsit színházivá varázsolta a filmet, de aztán hozzászoktam és belesimultam. Bár a szereplők néha elhagyják a színt, a kamera ki se mozdul az épületből. Három helyszínen mozognak a karakterek: a két lakásban, és az azokat összekötő folyosón.

A film egyik főszereplője Charlotte, aki egy kozmetikai szalonban dolgozik, és frissen költözött az épületbe, mivel otthagyta a pasiját. A férfi még mindig zaklatja, leginkább azért, mert vissza akarja kapni. A másik főszereplőnk Veronica, korábban Ulrich, aki transzvesztitaként tengeti életét és arra vár, hogy megjöjjön az engedély a nővé operálásra.

Érdekes, érzékeny film. Ha tudjátok, nézzétek meg.

Julianne Moore már sokadjára szerepel leszbikusként (vagy legalább biszexuálisként) a vásznon, és ha lehet ilyet mondani, jól áll neki. Most mutatták be ’A gyerekek jól vannak’ című filmet, máris itt egy másik.

A negyvenes éveiben járó családanya (J. Moore) azon töri a fejét, hogy vajon a férje (Liam Neeson) megcsalja-e. Hogy a végére járjon a dolognak, felbéreli a csinos prostituált Chloet (Amanda Seyfried), hogy csábítsa el a férjet. Aztán jön a bonyodalom, mivel a családanya is megkívánja Chloet.

Atom Egoyan filmjét rendkívül jól esett nézni, nem csak a kiváló színészek, hanem a történetvezetés miatt is. Kicsit olyan volt, mint egy visszafogott ’Elemi ösztön’, csak itt Sharon Stone lábai helyett Amanda Seyfried óriási szemei zsongítottak.

A ’Trick’ egy fiú napját meséli el, akit a metrón leszólít egy srác, és utána azon szenvednek, hogy hova menjenek dugni. Alacsony költségvetésű, helyenként öncélú alkotás, és sajnos gyakran unalomba fullad. A főszereplő fiú gyakran idegesítő és inkább szánalmas, mint szánni való; a sztriptíz táncos fiú sekélyes annak ellenére, hogy az alkotók mélységet kívánnak adni a karakterének, az pedig kifejezetten lehangoló volt, hogy végig valami kitaposott papucsban rohangált a történetben. Az egyetlen nagyobb híresség a filmben, Tori Spelling (Beverly Hills 90210) pedig kifejezetten idegesítő.

Belga/francia film egy fiúról, aki a nyári szünetben megismerkedik egy fiúval, egymásba szeretnek, és aztán válogatott megpróbáltatások. Amolyan klasszikus boy-meets-boy, boy-loses-boy klisé, de mégis szépen tálalva.

A főszereplő Mathieu beteg anyjával és a hugával él, velük érkezik a nyaralójukba, ahol a strandon napokon át szemez Cedric-kel, egy helyi sráccal. Cedric kitartóan követi Mathieu-t mindenfelé, míg egy nap beszélgetni kezdenek, aztán nem tudnak leállni. A nyár végén Mathieu úgy dönt, hogy nem megy haza a családjával, hanem otthagyja az iskolát és Cedric-kel fog élni. Aztán valami mégis közbejön.

Tetszett a film, mert soha nem az történt, amire számítottam volna, így folyamatosan fenntartotta az érdeklődésemet. Amint a történet egyszerűvé vált volna, a készítők a biztonság kedvéért megkeverték a történet időrendjét, de mivel a szereplők kinézete és a színek változtak az eltérő idősíkokon, ez semmi fennakadást nem okozott. A szereplők szépek és szerethetőek, a dialógusok érthetőek és nem unalmasak. Magyar felirattal néztem; természetesen ajánlom.

Paul Burston könyve ugyanolyan, mint a manapság egyre gyakoribb meleg regények többsége - tucattermék. Viszont van egy nagy előnye: olvasható magyarul, ugyanis 2003-ban megjelent a magyar fordítás az Ulpius-ház kiadónál.

Lehet, hogy manapság nem olvastam túl sok meleg tartalmú könyvet, vagy persze az is lehet, hogy elég jól sikerült, mindenesetre nagyon élveztem olvasni. Persze nem adnám az anyám kezébe, így is épp eléggé aggódik értem.

Szóval a regény egyik főszereplője Martin, egy meleg fiatalember, akit épp akkor hagy ott négy év után a barátja. Martin maga alatt van, és azt teszi, amit szerintem ilyenkor a legtöbbünk megtenne: partizik fulladásig. Végigkövethetjük őt válogatott londoni meleghelyeken, a barátai által megismerhetünk különböző felfogásokat arról, hogy milyen a jó szex és hogy melyik drogot milyen ütemezéssel és keveréssel juttassunk a szervezetünkbe. Ez a rész igazán nagyon tanulságos volt.

Második főszereplőnk Martin barátnője, Caroline, aki erősen gyanítja, hogy a pasija ratyi. Mivel minden jel szerint Caroline megérzése igaz, egy nagyon rosszul sikerült szakítással végződik a kapcsolat.

Tehát a lelkes meleg olvasóközönség e két emberke kalandjainak sodrásában élhet pár napig, amíg keresztülrágja magát a 280 oldalon. A könyv elolvasása még csak nem is igényel nagy anyagi ráfordítást, mivel jó ideje igazán jutányos áron bárki hozzájuthat. Mondom, túl sok újat nem ad, de mindenképpen szórakoztató.

Ha láttatok még hülyeséget… A sztori röviden annyi, hogy két srác elmegy kirándulni, majd egy csapat csajjal megszállnak egy házban. A lányok egyesével eltűnnek, mert a „hely szelleme”, egy leszbikus vámpír levadássza őket. Azonban a csajok nem pusztán vámpírokká válnak, hanem leszbikussá is. Micsoda csavar!!?

A vígjáték vámpírfilmes klisék tömkelegét ötvözi egy kevés humorral (tényleg kevés humorral) de szerencsére a történetnek van kezdete és vége, bár sokszor nem értem, hogy hová tartunk. Mégsem húzom le nagyon ezt a filmet. Persze nem ajánlom senkinek, nehogy valaki megszóljon miatta, de nyugodtan nézzétek meg azokon az estéken, amikor már nincs agykapacitásotok, de még nem akartok aludni.

Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam a vékony kis kötetet a polcon, és még jobban vigyorogtam, amikor kiderült, hogy a Kölykök csak egy kábé 30 oldalas novella. Elolvastam egy ültő helyemben, de be kell valljam, nem sok köze volt a melegséghez.

Az egész arról szól, hogy van egy srác, akit gyerekkorában megharap egy kutya a kukiján, minekutána Fütyinek szólítja mindenki. A barátai lassan elmaradoznak tőle, mert mindegyik becsajozik, és ez nagyon kínosan érinti a mi főhősünket. Bunkózik a barátaival, vallatja őket a csajokról, de ő nem csapja a szelet senkinek. Aztán a baráti kör próbálja terelni őt a helyes útra, de Fütyi ellenáll. Rebesgetik róla, hogy meleg, de igazából ez is csak egy kisvárosi pletyka szintjén marad. Ennyi.

A film egy floridai prostituáltról szól (Charlize Theron), aki mint a prostik legalja, kamionsofőrökön tengeti mindennapjait. Aztán egy szépnek nem mondható napon összeszed egy sorozatgyilkost, aki fűrésszel a tarsolyában szedi fel a kurvákat megnyuvasztás céljából. A gyilkosunk pórul jár, a fagyi visszanyal. Ezzel veszi kezdetét a sorozatgyilkolás: innentől a prosti puffogtatja a kuncsaftokat (a történet valós, összesen hat pirosban járót terít ki a hóra).

Aztán egy csehóban a meglehetősen fiús (vállveregetős, macsós lány) összeismerkedik Selbyvel (Christina Ricci), és úgy néz ki, elég jól kijönnek egymással. Aztán a vége felé már inkább amolyan függőségi viszony bontakozik ki kettejük között, de szempontunkból ez most lényegtelen. Selby leszbikus, Charlize Theron karaktere pedig bi – az én felfogásom szerint; aztán lehet vitázni. A gyilkos prostit aztán elkapják és halálra ítélik. Ennyi a történet.

A film nagyon borongós, de amilyen beteg lelkiállapotom van... Charlize Theron hihetetlenül át lett alakítva a szerep kedvéért, és szerintem magához képest elég jól játszik: Golden Globe-ra jelölték, 2004-ben Oscart vágtak hozzá.

A film magyarul is nézhető, szinkronosan. Ha eléggé mélyre túrsz, találsz egy példányt akármelyik DVD boltban.

Örülök neki, hogy mi, magyarok is tudunk néha melegfilmmel előrukkolni, még ha valami kísérteties oknál fogva külföldön előbb jelenik meg (’Men in the nude’ címmel), mint nálunk. Azonban nem ez az első, hogy magyar filmet nézek a kategóriában, ugyanis pár éve volt szerencsém a ’Nincsen nekem vágyam semmi’ című alkotáshoz is, amiről hamarosan itt olvashattok.

Tehát a ’Férfiakt’ egy klassz kis film. Elég lassú folyású és csendes, olykor-olykor kicsit vontatott is, de ennek köszönhetően borzasztó valósnak tetszik, legalábbis az én fáradt szememnek. A film egy 48 éves íróról szól, aki megismerkedik a Nyugatinál a 19 éves Zsolttal. Felmennek az íróhoz, reggel dugnak, aztán az író lassacskán beleszeret az ifjoncba - ezt mondjuk könnyen meg tudom érteni. Az ifjú hódító rövidesen szétcseszi az író házasságát, aki nagy elánnal végre vállalja kapcsolatukat.

Modern hamupipőke történet (itt mostan cinikus voltam), magyarországi viszonylatban, fricskával a végén. Az író szerepében Gálffi László, filmbéli szeretője Szabó Dávid. A filmért hála Golyónak!!

Életem egyik nagy filmes élménye volt ez a film, így amikor megtudtam, hogy megjelent DVD-n (990 forint!), első dolgom volt, hogy megvegyem. Így is lett. Miután megvettem, kétnaponta megnéztem.

A kiváló történethez kiváló szereposztást kerítettek, itt van nekünk Michael Douglas, Robert Downey jr., Katie Holmes és Tobey Maguire. A sztori középpontjában a Douglas által alakított író áll, aki épp egy írói válságban sínylődik, ráadásul a felesége is lelépett. Éppen a rektor házában megtartott partira készül a nép, mikor megjön Douglas ügynöke, Robert Downey jr., aki hozza a ’barátnőjét’ is, az egy fejjel magasabb transzvesztitát.

Bonyodalom: több is van. Douglas egyik tanítványa, Tobey Maguire egy magányos kis freak, akiben megvan a tehetség, hogy nagy íróvá nője ki magát; de ettől még csak egy freak. Tobey megjelenik a partin, ahol azonnal lecsap rá Robert Downey jr., és nem árulok el nagy titkot, de aztán majd össze is jönnek. Lesz még itt verekedés, döglött kutya, minden, ami kell.

Tényleg, komolyan mondom, a film zseniális, nincs benne olyan perc, amit unnék. Ha van szabad 2 órátok, nézzétek meg. Magyar szinkronnal a DVD szinte bárhol beszerezhető.

A főszereplő Henry apja a konzervatív párt észak-karolinai szenátora, aki érthető okokból elvárná, hogy a fia támogassa a kampányát. A gond csak az, hogy Henry meleg, és baromira ellenzi apja kampányát, ami bővelkedik a melegek elleni kirohanásokban.

Érdekes volt a film, de nem valami pozitív hangvételű. A készítők megpróbáltak belevinni egy kis dokumentum filmes életérzést, ami szerencsére működik; több jelenetben Henry éppen mint narrátor mesél a történésekről az őt kérdező riporternek.

Kicsit harcos, ami a melegjogok ügyét érinti; és kicsit lelombozó, ami a filmben szereplő melegek életvitelét érinti. Egyáltalán nem tartom időpocsékolásnak, ha megnézitek, de láttam én már ennél sokkalta összeszedettebb alkotást is.

A 25 éves Augusten egy reklámcégnél dolgozik és piszok jól keres, viszont a magánéletében komoly alkoholproblémákkal küzd. Amíg egy normális ember megiszik napi 2-3 üveg sört, addig Augusten 10-12-t dönt le. És ez csak a sör. A lakása alig látszik az üres alkoholos üvegektől, amiket következetesen szorosan egymás mellé pakol a fal mentén. Mikor az alkohol már a munkahelyén is gondot jelent, a főnöke választás elé állítja: pakolhat vagy az elvonó.

Augusten kiválaszt egy melegek számára létrehozott elvonót, és ott sikeresen leszokik. Ez eddig persze csak az első kábé 50 oldal, mert az igazi problémák csak eztán kezdődnek: ’Hogyan maradjunk szárazok az új életünkben, mikor a régi az ivásról szólt?’ Augusten szépen eljár csoportterápiára, ahol összejön az álompasival, Fosterrel, viszont az alkoholista szabályzat tiltja a kapcsolatukat. Aztán ott van még Augusten munkája is, ahol egy német megrendelőnek kell sör reklámot készítenie. Szóval nem egyszerű.

A korábbi depresszív hangvételű ’Farkas az asztalnál’ magyar megjelenése után a ’Kiszáradva’ szuper humorral lett megírva, a karakterek nagyon közel kerültek hozzám, és alig várom, hogy a következő könyvei is ott sorakozzanak a polcomon.

Tegnap este néztem a Shelter című többszörösen díjazott amerikai meleg filmet, és őszinte megkönyebbüléssel vettem tudomásul, hogy azért vannak nagyon klassz meleg témájú alkotások. A filmhez volt magyar felirat és csak másfél órát vett el az életemből.

Miről szól? A film főhőse Zach, aki az apjával és a nővérével él, és napjait rendszerint azzal tölti, hogy dolgozik és a nővére fiára vigyáz, esténként pedig az udvaron fest. Minden megváltozik, amikor a legjobb haverja lelép az egyetemre, és nem sokra rá megérkezik a legjobb haver bátyja, Shaun, aki köztudomásulag meleg. Zachnek ez ellen nincs semmi kifogása, csak akkor távolodik el Shauntól, amikor a nővére a család jóhírére hivatkozva a nemi identitása felől érdeklődik. De aztán Zach érzelmi élete a feje tetejére áll, és igen, a két fiú összejön.

Persze ez csak a film eleje. Mint már írtam a film nagyon jó, nem véletlenül nyert el annyi díjat. Van benne egy kis szex is, éppen csak annyi, hogy jó legyen, és szerencsére a szereplők is jól néznek ki. Nem voltak unalmas szövegelések és értelmetlen lelki vívódások, így a történet szépen haladhatott a maga útján. Az igaz, hogy én rendszerint ajánlom a filmeket, hogy nézzétek meg, de most tényleg hülyék vagytok, ha ezt kihagyjátok.

Sokáig kerülgettem ezt a könyvet, mert féltem, hogy valami romantikus nyáladzás lesz (a címe alapján), de szerencsére a múlt héten egy nagy sóhajjal leemeltem a polcról a könyvtárban és hazavittem. Amikor elkezdtem olvasni, megnyugodtam, mert a sok művész és lelkizős könyv után végre egy olyan regényt olvashattam, amiben drogoktól és állandó piálástól kábult és kanos egyetemisták dugnak mindenkivel és bárkivel, aki az útjukba kerül.

Szó szerint bárkivel, válogatás nélkül. A regény három kiemelt szereplője Lauren, Sean és Paul. Ők nem csak egymással fekszenek le, de konkrétan mindenkivel az egyetemen. Olvasás előtt egy kicsit attól is tartottam, hogy a meleg szál csak említés szintjén fog maradni, de aztán szerencsére rengeteg meleg/bi/heteró srácot megdöntenek a könyv lapjain. A szereplők közötti párbeszédek nem vezetnek sehová, a karakterek a rengeteg drog hatására egyfajta ködös idiotizmusban élnek, egyik napról a másikra. Magasról tesznek a sulira - több szereplő még csak azt sem tudja, hogy milyen szakra jár.

Bret Easton Ellis 2004-ben nyílvánosság előtt biszexuálisnak mondta magát, miután a párja meghalt. Elmodása szerint azért nem akarta korábban, hogy az emberek tudják, hogy meleg vagy heteró, mert akkor úgy olvasták volna a regényeit. Ellis írta az Amerikai pszichót és sok más hasonló szókimondó regényt, ferde tükröt tartva az amerikai társadalom arcába. A regényeit és azok világát lehet szeretni, lehet utálni, mindenesetre nekem jobban tetszett, mint William S. Burroughs Narkósa vagy Meztelen ebédje. Ellis karakterei ostobák, de valahol mégis szerethetőek, és az is lehet, hogy azért szerettem ezt a könyvet, mert olyan távol esik az én (unalmas és teljesen kiszámítható) világomtól.

Erős idegzetűeknek és műélvezőknek mindenképpen ajánlom – de anyumnak azért nem adnám karácsonyra.

Vannak a jó filmek, és vannak az olyan filmek, amiket jó nézni. A ’Barátságpróba’ ez utóbbi csoportba tartozik, de abba nagyon. Én élveztem, tetszett az elejétől a végéig. Majdnem úgy éreztem, hogy rólam szól a film - engem is dobtak már, én is dobtam másokat; kedves vagyok, de néha nem; és szeretem a barátaimat.

A film egy kalapra való meleg srácról szól, akik barátok, gyakorlatilag minden napjukat együtt töltik és mindannyian a kapcsolati problémák valamelyik bugyrában sanyarognak. Egyiknek nem jön össze, másiknak meg igen, de aztán kiderül, hogy mégsem. Hétköznapi srácokat látunk hétköznapi szituációkban. A történetről ennél többet nem akarok mondani, mert nem is az a lényeg. A film nézése közben bárgyún mosolyogtam, amikor kellett elszomorodtam, de mindvégig arra gondoltam, hogy bárcsak ezt a filmet ne egyedül nézném.

Mert ez egy páros film. Ha van párod, pattogtass kukoricát és nézzétek meg együtt, ha pedig nincs, akkor hagyd, hogy ez a film meggyőzzön arról, hogy megéri elkötelezni magad.

Ez már a sokadik olyan könyv, amelyben az egyik (női) szereplő művész. Egy művész, aki hihetetlenül impulzív és semmi köze a valósághoz, a gyakorlatias dolgokhoz, és ezt nekünk, unalmas, földhözragadt embereknek meg kell értenünk és el kell fogadnunk. Lehet, hogy pont amiért már a sokadik hasonló témájú könyvet olvastam, nem hatott rám annyira a történet, de azt viszont el kell ismernem, hogy maga a ’regény’ jól meg van írva. Rövid, velős, csak a lényegre koncentrál.

És hogy mi a lényeg?- A két főszereplő hölgy, Monica és Sheila kapcsolata. Kevés eseményről ad számot a mesélő, elvégre főleg az érzelmi feszültségre koncentrál, ami a két főszereplő se vele – se nélküle kapcsolatából fakad. Sheila a neves festőnő, Monica az átlagos-szép középiskolai tanárnő. Nem tudom, milyen megfontolásból került ez a könyv a meleg könyvek sorába, elvégre a két nő nem hogy nem jön össze, de még csak nem is szerelmesek egymásba. A kapcsolatuk egyfajta egymásrautaltságból, kölcsönös függésből fakad... Most jut eszembe, hogy a művésznő bevallottan biszexuális, talán ez az oka annak, hogy a 265 oldalas mű felkerült a meleg/leszbikus listámra. Végig arra vártam, hogy végre történjen valami, hogy a két nő egymásnak essen, hogy költözzenek össze, hogy legyen robbanás, de mindez elmaradt. Ennek ellenére ajánlom, mert eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ne dobjam a sarokba, de a magam részéről nem biztos, hogy újraolvasnám.

Moziban néztem ezt a filmet és jól szórakoztam rajta. Nem rajongok Jim Carrey-ért, sem pedig Ewan McGregorért, de ezt a filmet nem fogom egykönnyen elfelejteni.

A film főszereplője Russell (Jim Carrey) aki rendőrként szolgál és boldog házzaságban él a feleségével, a templomi kórusban orgonázik és a biológiai anyukája után kutat, aki lemondott róla... egészen addig a napig, amikor autóbalesetet szenved. A balesetből felépülve úgy dönt, hogy változtat az életén és nem fog többé hazugságban élni.

Összeköltözik a barátjával és két kézzel szórja a pénzt, egészen addig, amíg ki nem derül, hogy csaló. Ekkor börtönbe kerül, ahol megismeri élete nagy szerelmét, Phillip Morrist (Ewan McGregor). Míg a börtönben van, mindent megtesz, hogy Phillip közelébe legyen, majd mikor kiszabadul, csalással kihozza őt is. Aztán továbbra is csal és sikkaszt, így megint börtönbe kerül. Kiszabadul, de megint visszaviszik. Aztán megint kiszabadul, és ez így megy a film végéig.

Kicsit gondban vagyok, hogy mit is írjak erről a filmről, mert annak ellenére, hogy jól felépítették a történetet és csodásak voltak a színészek, a film maga nagyon leszívta az energiámat.

A történet arról szól, hogy van egy kövér embereket segítő csoport, a kedves néző meg sorra megismerheti a csoportba járó embereket és azok életkörülményeit. Egy ideig nyomon követhetjük a némileg összefonódó sorsokat és nagyokat sajnálkozhatunk, amikor az ÉLET nem úgy alakul számukra, ahogy azt szeretnék.

Az egyik karakter a csoportban egy fogyókúrás tablettákat áruló meleg férfi, akinek a karrierje derékba tört, mikor a nagyközönség tudomást szerzett a másságáról. A férfi a stressz következtében visszahízta a kilóit, a párja elhagyta, majd a munkájából is kirakták. Kövér középkorúként csak a prostituáltaknál van némi esélye, hogy szexeljen, és sajnos a negatív hozzáállásával a helyzet továbbra is kilátástalan.

Jó, hogy megnéztem ezt a filmet, mert most baromira odafigyelek arra, hogy egészségesen éljek és hogy magam mellett tartsam a barátaimat. A filmet spanyol nyelven néztem angol felirattal. Ha jobban utánanézek, biztos találtam volna hozzá magyar feliratot is.