Sokáig kerülgettem ezt a könyvet, mert féltem, hogy valami romantikus nyáladzás lesz (a címe alapján), de szerencsére a múlt héten egy nagy sóhajjal leemeltem a polcról a könyvtárban és hazavittem. Amikor elkezdtem olvasni, megnyugodtam, mert a sok művész és lelkizős könyv után végre egy olyan regényt olvashattam, amiben drogoktól és állandó piálástól kábult és kanos egyetemisták dugnak mindenkivel és bárkivel, aki az útjukba kerül.
Szó szerint bárkivel, válogatás nélkül. A regény három kiemelt szereplője Lauren, Sean és Paul. Ők nem csak egymással fekszenek le, de konkrétan mindenkivel az egyetemen. Olvasás előtt egy kicsit attól is tartottam, hogy a meleg szál csak említés szintjén fog maradni, de aztán szerencsére rengeteg meleg/bi/heteró srácot megdöntenek a könyv lapjain. A szereplők közötti párbeszédek nem vezetnek sehová, a karakterek a rengeteg drog hatására egyfajta ködös idiotizmusban élnek, egyik napról a másikra. Magasról tesznek a sulira - több szereplő még csak azt sem tudja, hogy milyen szakra jár.
Bret Easton Ellis 2004-ben nyílvánosság előtt biszexuálisnak mondta magát, miután a párja meghalt. Elmodása szerint azért nem akarta korábban, hogy az emberek tudják, hogy meleg vagy heteró, mert akkor úgy olvasták volna a regényeit. Ellis írta az Amerikai pszichót és sok más hasonló szókimondó regényt, ferde tükröt tartva az amerikai társadalom arcába. A regényeit és azok világát lehet szeretni, lehet utálni, mindenesetre nekem jobban tetszett, mint William S. Burroughs Narkósa vagy Meztelen ebédje. Ellis karakterei ostobák, de valahol mégis szerethetőek, és az is lehet, hogy azért szerettem ezt a könyvet, mert olyan távol esik az én (unalmas és teljesen kiszámítható) világomtól.
Erős idegzetűeknek és műélvezőknek mindenképpen ajánlom – de anyumnak azért nem adnám karácsonyra.
