Bevallom, kicsit gondban voltam ezzel a könyvvel. Már akkor, mikor olvastam. És most is gondban vagyok vele, mert valamit írnom kellene róla, de nem vagyok egy nagy májer a leszbizmusban, ezért úgy érzem, bármit mondok, az mind valami marha nagy baromság lesz. Vagy lenne, ha mondanék valamit... Szóval hogy beszéljek egy könyvről úgy, hogy nem is arról beszélek?
Olvastam már Szilágyi Gyulától a Melegfrontot, kétszer is, és sajnos az a meglátásom, hogy a Júlia és Júlia ugyanúgy rossz. Nem is tudom, talán rosszul van megírva? Nem a lényegre koncentrál? Vagy szerintem nem az a lényeg, mint amit Szilágyi belelát a leszbikusok életébe? Az is mérhetetlenül zavart, hogy szinte csak és kizárólag olyan leszbikkel végzett mélyinterjút, akik valahol a társadalmi ranglétra legalján éldegélnek. Az interjúalanyok majdnem száz százaléka árvaházban nevelkedett, vagy pedig olyan családi körből származik, amiből nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) kitörni. Sajnáltam ezeket a lányokat, mert biztosan jobb sorsra érdemesek, de sajnos ők maguk is édeskeveset hajlandók tenni saját sorsuk jobbrafordításáért. Isznak, hajléktalanszállón tengődnek, sokuk prostituált, leginkább heteroszexuális nőket csábítgatnak. Hol itt a jövőkép? Szilágyi olyan elborzasztó képet fest a leszbikusokról, hogy aki olvassa, sírva rohan vissza a heteroszex világba. Elrettentő volt olvasni a könyvet, de mivel elég sok leszbikust ismerek, egyszerűen képtelen voltam befogadni a Júlia és Júliát. Így aztán úgy döntöttem, hogy körbeadom a könyvet a csajoknál, aztán majd megkérdezem, hogy ők mit gondolnak az olvasottakról. Szóval kérem a türelmeteket, mert hamarosan jövök egy új bejegyzéssel.
