Hihetetlenül nagy élmény volt Szilágyi Gyula könyvét most újra a kezembe vennem. Először akkor olvastam, amikor 2002-ben megjelent, és az érettségiig még volt egy évem. Most 2011-ben, majdnem 10 évnyi tapasztalattal később már egészen más volt. Akkor még kissé megijedtem attól, amit olvastam, most már hevesen bólogattam, hogy bizony sok minden velem is megtörtént.
Pedig a legtöbb dologról én már lemaradtam. Én konkrétan egy olyan Budapestre költöztem fel, ahol már be voltak járatva a diszkók és a kávézók, és már jócskán hallottam szaunákról is – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyetemistaként mindebből csak kevés jutott nekem, mert a sok lehetőség között pénzem bizony nem sok volt.
Na de most hogy jön mindez ide? A könyv valójában egy szociológiai mű, legalábbis én annak kategorizálnám. Témák szerint halad előre, és minden témához hozzászólnak a megkérdezettek. Mivel az emberek névtelenül vallanak, nagyon őszinte az egész könyv, nem kendőz el semmit, még csak nem is szépít imitt-amott. Így ahogy a könyvet olvastam, akarva-akaratlanul is jöttek az emlékek az életemből, de szerintem ti is így lesztek ezzel.
Annak ellenére, hogy a könyvet szívesen és gyorsan faltam, a szüleimnek nem adnám a kezébe. Ugyanis ha valakinek a könyv olvasása előtt nem volt tapasztalata, akkor könnyen kialakulhatnak rossz benyomások. Sok negatív tapasztalat hangzik el és általában negatív élményekről olvashatunk, továbbá a magam részéről nagyon sok helyen nem értettem egyet az elhangzott véleményekkel.
Ezeken túl pedig úgy érzem, hogy a könyv megírása óta nagyot fordult a világ. Én most huszonévesként nem olyan környezetben élem az életem, mint a könyvben megszólaló (idősebb) társaim a hetvenes-nyolcvanas években. Annyit azonban elmondhatok, hogy a könyvet olvasva szembesülnöm kellett azzal, hogy bizony egyre jobb és nyitottabb világban élünk, és emiatt szerencsésnek érzem magam. Elégedetlenkedő meleg honfitársaimnak ajánlom a figyelmébe, az érzékenyebb lelkületűek, illetve a meleg világgal csak ismerkedni vágyó heteroszexuálisok kerüljék a könyvet.