HTML

Meleg Kultúra

HAMAROSAN: 'Dallas buyers club' - 'The Dickens with love' - Melegek a koncentrációs táborokban

Friss topikok

És a zenekar tovább játszik... (1993)

2015.01.20. 10:24 menthaa

Hosszú várakozás után végre rávettem magam, hogy megnézzem ezt a ma már kultikusnak számító... filmet? Dokufilmet? Dramatizált dokufilmet ...igen, ez lesz a jó kategória. Igazság szerint már több mint egy éve megszereztem, előtte két évig terveztem, hogy meg fogom szerezni, de van az úgy, hogy az ember érzi magában, hogy még nem áll készen a befogadásra. El kellett jönnie annak a bizonyos hangulatnak, mondhatni ráhangolódásnak, szerencsés csillagzatnak, hogy én egy ültő helyemben végignézzem az AIDS korai történetének megfilmesítését.

De mindennek a rákészülésnek hála boldogan állíthatom, hogy nem bántam meg. 2 óra 20 percen át utaztam az érzelmi hullámvasúton, izgultam, anyáztam, dühből nassoltam és egymás után ittam a Coldrex-et. Miért is? Azért, mert ez a film nem pusztán egy történelmi dokumentum, hanem komoly üzenete volt rólunk, alapban hulladék emberi lényekről. Nagy igazság lett kimondva, amikor az egyik szereplő szóvá tette, hogy ha gyerekekről és nőkről lenne szó, akkor már régen teljes gőzzel mindenki ezen a betegségen dolgozna, és lovaskocsikkal vinnék a pénzt a kutatásba. De mivel eleinte homoszexuálisok haltak meg, senki le se szarta.

Igenis ki kell mondani, hogy léteznek másodrangú állampolgárok. Sajnos még ma is.

A másik felháborító üzenete a filmnek a tudományos élet kritikája volt. Az, hogy tudósok, illetve kutatócsoportok versengése miatt hátráltatva vannak a kutatások, ami miatt pedig emberek tucatjai halnak meg, már végképp több a soknál. Az orvosoknál ott van a hippokratészi eskű, de nem tudom, hogy van-e valami hasonló a tudósoknál. Úgy gondolom, hogy a tudósok munkájának is az embereket és úgy ánblokk a világot kellene szolgálnia - de az, hogy mindenki a címekre és a lóvéra pályázik, így aztán idejük sincs meglátni az embereket a számok mögött, igazán elkeserít.

Szóval volt itt puskapor bőven, engem legalábbis eléggé felpaprikázott az És a zenekar tovább játszik... Ha valaki így a téli estéken már elunta ezeket a zsibbasztó reality showkat és a fingós poénok szintjén megdermedt alkotásokat, akkor javaslom, hogy álljon neki ennek.

Szólj hozzá!

Címkék: film történelem meleg aids dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkultura.blog.hu/api/trackback/id/tr577090987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása