Ferzan Özpetek filmje a tőle elvárható érzelmi mélységgel ábrázolja a már jól ismert családi drámát, és bár nem ad különösebben semmi újat, örömmel néztem a ’Szerelem, pasta, tengert’.
Az alapszitu ismerős lehet: adott egy olasz fiú, aki éppen arra készül, hogy megoszt a családjával három titkot: 1 - sosem tanult közgázt; 2 – nem akar a családi vállalkozásban dolgozni; 3 – meleg. A tervéről beszámol a bátyjának, majd az ominózus pillanatban a bátyja megragadja a szót és ő mondja el, hogy meleg. Ez a fogás kissé erőltetett, de ettől függetlenül a film nagyon jól működik. A csavarnak köszönhetően a főszereplő marad otthon a családdal és segít az apának feldolgozni azt a tényt, hogy az idősebbik fia meleg.
A karakterek kedvesek, a cselekmény magával ragadó. Aggódtam a szereplőkért, és együtt éreztem velük, ahol kellett. Az előbb már mondtam, hogy a film semmi újat nem adott, de jó volt nézni, és pontosan ezért szeretem a rendező munkáit. Özpetek teljesen magától értetődően kezeli a homoszexualitást; nem magyarázza, nem kendőzi, nem kér érte elnézést, és ezt nagyra értékelem.
