Régóta el akartam olvasni ezt a könyvet, mert sajnos be kell vallanom, hogy sokszor én is csak a borító alapján ítélem meg (vagy el) a könyveket. Ehhez pedig vegyük még hozzá azt is, hogy a Kéjpartot a Gondolat kiadó adta ki, szóval még valami mélységet is vártam a könyvtől.
Bár nem azt kaptam, amire fülszövegolvasás nélkül számítottam, mégis nagyon örültem a meglepetésnek. A könyv alapvetően sztorizgat, ellenben nincsen egy jól körülhatárolt története vagy cselekménye. Witkowski a nyanyusok világáról ad egy felettébb átfogó képet. A kis elbeszélések visszarepítenek minket a szocializmusba, és arról mesélnek, hogy milyen volt akkoriban nyanyusnak lenni.
Kifejezetten tetszett Witkowski szókimondása és lényegre törése, ugyanis akárhogy is kertel a szépérzésű szellemi elit, ez a könyv a szopás szeretetéről szól. Nem átvitt értelemben, hanem direkt. Nyanyusnak lenni ugyanis egyet jelent a térdelve szopással. Álljon előttük szovjet katona vagy részeg bunkó, amíg nagy van neki, addig nem is kell más. Azonban ha valaki valami jó kis géj erotikára számítana ezek után, az baromi nagyot téved. Kicsit szántam a szereplőket, meg az életkörülményeiket, de elég hamar helyrebillentem az olyan kijelentésektől, amikor a jelenlegi állapotokról nyilatkoznak - ugyanis egy vérbeli nyanyus nem híve a sírig tartó szerelemnek, szerinte a szerelmes andalgás a Szajna-parton iszonyatos, mert neki csak a vad, brutális férfi kell.
Jó volt a könyv, imádtam minden oldalát, minden szavát, de az apámnak nem adnám karácsonyra.
