Michael Cunningham írása számomra maga a költészet. Szeretem a könyveit, amik szerencsére sorban jellennek meg magyarul. A Jellegzetes napok nem sokkal a nagy sikerű Órák után jelent meg, de közel sem közelítette meg annak sikerét. Erről Cunningham csak annyit mondott, hogy ’amikor írsz egy könyvet, ami tetszik az embereknek és ünnepelnek téged miatta, majd írsz még egyet, annak a következő könyvnek szükségszerű a bukása, mivel az emberek igazából az előző könyvet akarják újraolvasni, de úgy, mintha akkor olvasnák azt először.’ Jól látta, mert amikor először olvastam a Jellegzetes napokat, akkor bennem is hagyott egy kis hiányérzetet. De nem lennék igazi rajongó, ha nem olvastam volna újra két évvel később. Másodjára remegett a térdem olvasás közben, annyira tetszett.
De miről szól?
Három különálló történet követi egymást, amikben úgy tűnik, a költő Walt Whitman szellemén és az író költői hangján kívül nincs semmi kapocs. Talán így is van, nem tudom. Az első történet a múltban játszódik, abban az időben, amikor a gépek egyre nagyobb teret kaptak a termelésben, kiszorítva ezzel az emberi munkaerőt. Ebben a korban veszíti el a főszereplő fiú a bátyát, és kell megközdenie a gyászával. A második történet már napjainkban játszódik. Vérbeli krimi, amelyben egy nyomozónő ered öngyilkos robbantók nyomába. A harmadik történet pedig már a jövő, amelyben egy robot férfi prostituált járja New York utcáit.
A regényt az Ulpius-ház adta ki 2006-ban, gyakorlatilag bárhol beszerezhető.
