Na ez az a könyv, amit bár elismerek, hogy komoly iromány, de biztos nem adnám a nem létező képzeletbeli gyerekem kezébe. Még akkor se, ha meleg. Akkor meg pláne nem, ha idealista-romantikus meleg/leszbikus… Meg úgy egyáltalán nem. Na mindegy, ezt túlragoztam.
A regény középiskolás fiatalokról szól, akik mindennapjaikat bedrogozva töltik, és alkalommadtán bárkivel bármikor közösülnek. Elsőre úgy tűnik, hogy semmi sem érdekli ezeket a gyerekeket, még a saját jövőjük sem, de valójában esélyük sincs arra, hogy változtassanak. A szülők ugyanazt csinálják, mint ők, csak nagyban. A legkedvesebb tanárról kiderül, hogy LSD-t osztogat a fiúknak, amiért ők cserébe letolják neki a gatyájukat az üres osztályteremben. A kedves idegenről megtudjuk, hogy szadista…
Dennis Cooper világa szomorú és kiábrándító, a leírásai metszőek és feketék. Hálás vagyok azért, hogy én nem szerepelek a regényben. Az ÉN életem szép és tartalmas!… Műértő közönségnek ajánlott olvasvány, de kötelezővé semmiképpen nem tenném.
