HTML

Meleg Kultúra

HAMAROSAN: 'Dallas buyers club' - 'The Dickens with love' - Melegek a koncentrációs táborokban

Friss topikok

Innocent (2005)

2011.03.12. 20:46 menthaa

A film egy kínai családról szól, akik Kanadába költöznek a biztosabb jövő ígéretével. Éttermet nyitnak, és boldogulnak. Legalábbis úgy tűnik, boldogulnak. A szülők házassága a jelek szerint véglegesen megromlik, és az ottani embereket és körülményeket is meg kell szokni, ami nem mindig megy egyszerűen, pláne, ha a két gyerek nem is akart kimenni Kanadába. Az egyik gyerek egy (számomra) jellegtelen kislány, a másik pedig egy meleg fiú. Mindketten keresik a maguk helyét a világban, a különbség csak annyi, hogy a fiú tesz is valamit, nem úgy, mint a húga, aki csak várja a sült galambot.

A fiú első nagy lépése az, hogy nem megy többé templomba. Szerencsére megvan rá az oka és nem csak a szülői szigor ellen lázad. Templom helyett betéved egy meleg könyvesboltba, ahol megismerkedik egy idősebb kanadaival. Összejönnek, dugnak, stb. A fiú aztán beleszeret az iskolában egy helyes srácba. És ennél többet nem is mondanék, helyette inkább nézzétek meg a filmet. Nekem nagy élmény volt, és szerencsére járt hozzá felirat is.

A filmért köszönet Golyónak!

2 komment

Címkék: film meleg dráma

A bejegyzés trackback címe:

https://melegkultura.blog.hu/api/trackback/id/tr762734326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Shit Pál (törölt) 2011.08.04. 19:01:06

Én sajna nem találok hozzá sehol feliratot. :( Neked honnan van?

menthaa 2012.02.22. 21:40:03

Szia,
Én ezt a filmet egy ismerősömtől kaptam, és ahhoz volt felirat, de lehet, hogy csak eredeti angol nyelvű...
süti beállítások módosítása